Egy nagyon ritka felvétel került fel egy ukrán Telegram-csatornára, amelyen egy Patriot légvédelmi rendszer rakétaindítása látható az ukrán éjszakában.
Az ukrán fegyveres erők bejelentették, hogy 2024 szeptembere rekordot hozott az orosz-ukrán háborúban, Moszkva eddig még soha nem tapasztalt mennyiségű Sahed-drónt vetett be.
Bart De Wever, a belgiumi Antwerpen polgármestere légvédelmi rendszerek telepítését szorgalmazza Európa második legnagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolító kikötőjének védelme érdekében – tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál kedden.
Lengyelországban hétfőn aláírták az 1,23 milliárd dollár értékű védelmi szerződést, amelynek keretében 48 Patriot légvédelmi rakétaindítót fognak gyártani - tudósított a Newsweek.
Hiány van a Boeing által gyártott kereső berendezésekből, ezért akadályokba ütközik az a terv Japánban, hogy a Patriot légvédelmi rakéták gyártását ott felpörgessék, és ezzel a globális rakétagyártás fokozásához is hozzá tudjanak járulni a szigetországban – tudta meg a Reuters négy forrással való beszélgetései alapján.
Varsóban felvetették, hogy az ország légiereje már Ukrajna felett lelője azokat az orosz eszközöket, amelyek Lengyelország felé tartanak. A kérdés nagy vitát váltott ki a NATO-ban – számolt be a Kyiv Independent.
Új cirkálórakétát mutatott be az orosz JSC GosMKB Raduga tervezőiroda, ez lesz az Izdelije 720-as. A tervek szerint a fegyvert arra tervezték, hogy hatékonyan cselezze ki az amerikai Patriot légvédelmi rakétákat – írja az Army Recognition.
Az elmúlt hetekben ismét előtérbe került az ukrán fegyveres erők egyik legkomolyabb hiányossága: egyszerűen nem rendelkeznek kellő számú légvédelmi fegyverrel ahhoz, hogy hatékonyan védekezzenek az orosz légierő és rakétatüzérség támadásai ellen. Moszkva valószínűleg észlelte is ezt a problémát, hiszen az elmúlt időszakban ismét megszaporodtak a légicsapások, ezúttal azonban nem a lakosság és az energetikai hálózat, hanem olyan komolyabb stratégiai célpontok, mint a vasútvonalak és a repülőterek ellen. Nézzük, mi a helyzet most az ukrán légtérben.
A Fehér Ház friss döntése szerint a Patriot légvédelmi rakétarendszerek szállítása esetén Ukrajna prioritást élvez: más országok nem kapják meg a fegyvereket addig, amíg Kijev nem jut kellő számú légvédelemhez. Vlagyimir Putyin orosz elnök Vietnami látogatása során belengette, hogy változtatna az atomfegyverek használatára vonatkozó doktrínán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Az Egyesült Államok addig nem ad el Patriot légvédelmi rendszereket és elfogó rakétákat, amíg Ukrajnát megfelelően fel nem fegyverzi az orosz támadások ellen – írja a Financial Times.
Az Egyesült Államok újabb Patriot rakétarendszert küld Ukrajnának - jelentette az AP News.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ABC Newsnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy Ukrajnának sürgősen szüksége van két Patriot-rendszerre annak érdekében, hogy Oroszország ne szállja meg a harkivi régiót - írja a Sky News beszámolójában.
A Biden-adminisztráció azon dolgozik, hogy Ukrajnának legalább egy további Patriot légvédelmi rendszert küldjön - írta meg a Bloomberg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb kérést intézett a nemzetközi közösséghez, amelyben további légvédelmi rendszereket és fegyvereket kért országa számára.
Újabb Patriot légvédelmi rendszert küld Kijevnek Németország, hogy a segítségére legyen az Ukrajna elleni fokozódó orosz légicsapásokkal szemben - jelentette be szombaton a német védelmi minisztérium.
Az ukrán légierő jelentése szerint februárban 13 orosz harci gépet lőtt le, ami az elmúlt két év átlagos veszteségeinek a többszöröse. Bár ennek hátterében mindkét háborús fél megváltozó, kockázatosabb és agresszívabb taktikája is állhat, egyes elemzők felvetik a lehetőségét annak, hogy az Egyesült Államok egy titkos, még szinte fejlesztés alatt álló rendszert is átadott Kijevnek - jelentette a The Telegraph.
Folytatódtak a rakétatámadások.
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Putyin szerint Ukrajna Oroszország része.
A különböző generációk munkahelyen együttműködése nem olyan magától értetődő feladat
A száraz időjárás miatt az apadás idén korábban megindult.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.